Graficzny nagłówek podstrony

Az óváros

Lesznó szíve az óváros, a város legrégebbi a leginkább festői része. A legnagyobb benyomást itt a központi Rynek kelti. A közepén helyezkedik el a városi hatóságok képviseletének székhelye, a barokk stílusban épült háromemeletes városháza. A városháza csúcsán már 25 megtalálható a holland testvérvárostól, Duerne-től kapott harangjáték. Ez a 12 harangból álló szerkezet, minden órában zenél. A városházát meg lehet látogatni – különböző találkozók és konferenciák kerülnek ott megrendezésre, a legfelső emeleten található a művészeti galéria, valamint a városi könyvtár olvasóterme egy kisebb kávézóval.

A városháza körül találhatunk tizenhetedik és tizennyolcadik századi lakóházakat. Érdemes figyelmet szentelni az északi homlokzaton található, a „Hattyú alatt” lakóházra, amelyben már 200 éve mind a mai napig működik a gyógyszertár, vagy az egyedi, 17. századbeli boltíves lakóépületre, amelyben a Wieniawa hotel található.

Az óváros soron következő, szintén fontos emlékművei a templomok. A múltban mindegyik más-más vallási csoportnak szolgált. Itt a Ryneken, a Kościelna utcában található a Szent Miklós templom, amit a katolikusoknak építettek. A templom barokk belsőterében érdemes megnézni a főoltárt vagy a város két  alapítójának, a Leszczyński család képvi előinek gazdagon faragott sírköveit.

A Rynektől nyugatra elhelyezkedő Jan Metzig téren érdemes továbbá a Szent Kereszt megtekinteni, amely egykor evangélikus gyülekezetek színteréül szolgált. A templomtéren található egy lapidarium, azaz Lesznó 17. és 18. századbeli protestáns lakosainak sírkőgyűjteménye. Sokakon még a mai napig olvasható a német vagy latin írás, vagy az eltemetettek foglalkozását és halálának okát szimbolizáló szobrok és dísztárgyak.

A Rynek keleti  részén, a Chrobrego utca felől helyezkedik el a Szent János templom. A 17. században emeleték a protestáns cseh menekült, Cseh Testvéreknek. A nyers, téglatest hangulatos barokk belső teret rejt szép erkélyeivel.

Leszno utolsó nagyobb vallási csoportja a zsidók voltak. Az utánuk való hagyaték az úgynevezett zsidónegyed a Rynektől északra, vagy a régi zsinagóga a Narutowicza utcán. A zsinagóga felújítsa után megtalálható még a Regionális Múzeum művészeti galériája.

Az óváros, mint a város szíve, a mai napig élénk. A Ryneken számos koncertet és eseményt rendeznek. Legfőképp nyáron, mikor az éttermek kiülőin, teraszain az élet késő estig tart. Egy pár éve Leszno névjegyévé váltak a kis, Rynekre vezető utcák fölé aggatott esernyők, amelyek egyfajta valóságos slágerré nőtték ki magukat az alattuk fényképezkedő turisták körében. Gyakran találkozhatunk utcai művészekkel, főleg a járókelők szórakozása felől gondoskodókkal.

Lesznó műemlékeinek internetes oldala lengyelül és angolul: http://www.zabytki.leszno.pl

Élőkép a városháza tetejére szerelt kamerákból: http://www.leszno.pl/kamerki/1/

Opublikował: Magdalena Urbaniak kontakt: murbaniak@leszno.pl ostatnia zmiana:
0 Koszyk